Lovaglótanárok arcképcsarnoka 10

SZEMERE CSABA ny. huszár őrnagy, lovaglótanár Miskolc, 1911. december 19. + Budapest, 1997 május 27.

Önmagával és környezetével, ismerőseivel, barátaival és növendékeivel szemben egyaránt magas követelményeket támasztó, fegyelmet és lelkiismeretes munkát követelő, az eredményekkel mindig elégedetlen, örökösen zsörtölődő ember volt. Igényes volt lovaival szemben, mert mint mondotta, „kényelmes" lovon szeretett ülni, és ennek érdekében megtanulta, hogy lovát mennél rövidebb idő alatt elengedtesse. A családja a Felvidéken élt, azonban a trianoni szerződés után Budapestre költözött. Szemere Csaba a Lónyai utcai Református Gimnáziumban járt és itt érettségizett 1929-ben. A középiskola után jogi pályára készült, de családja anyagi helyzete miatt végül is a Ludovika Akadémiára jelentkezett, s tulajdonképpen itt került ló közelbe, itt kezdett el lovagolni, hasonlóan, mint a többi, egykori kiváló lovas és lovaglótanár. A Ludovika elvégzése után, a csapatszolgálatra beosztott tisztek equitációjan, 1936-37-ben Komáromban vett részt. Az equitációt Schaurek Ottmár vezette és itt alakult ki a kettejük életét végig kísérő, szoros baráti kapcsolat. Az equitációt „kiváló" minősítéssel végezte el, és ennek alapjan a Lovaglótanárképző Intézetbe vezényelték Örkénybe, ahol az első évi eredménye alapjan további egy évre maradt a tanfolyamon. A tanárképző elvégzése után kezdte el a versenyzést díjlovaglásban és ugratásban. Biztató eredményeket ért el, de versenyezői pályafutását a háború megakadályozta. Elismert lovaglási tudása alapján nevezték ki a Ludovika Akadémiára lovaglótanárnak. 1944 tavaszán Némethy Bertalannal együtt a bombázások elől Krampnitzba áthelyezett hannoveri lovasiskolába vezényelték. 1944 nyarán áthelyezését kéri csapatszolgálatra. Századával részt vesz a Duna-Tisza közi harcokban, majd Budapest védelmében szolgál. Tartsay Vilmoshoz fűződő közeli barátság révén kapcsolatban állott a Kis János altábornagy féle ellenállási csoporttal, azonban személye nem vált ismertté, és így a letartóztatást elkerülte. Sajátos véletlen során, csak a háború befejezése után, 1945 őszén került orosz hadifogságba, ahonnan két év múlva, 1947-ben sikerült hazatérnie. Schaurek Ottmár, aki ekkor még a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, szerette volna, ha visszatér a hadseregbe. Szemere Csaba nem vállalta ezt, inkább a polgári életben keresett megélhetési lehetőséget. 1949-től egészen 1957. május 13-án történt letartóztatásáig, gépkocsivezetőként a svájci nagykövetségen dolgozott. 1957. november 8-án szabadult, de Budapest területéről kitiltották és tartózkodási helyként Nagyantét (Békés m.) jelölték ki. 1961 áprilisában tér vissza Budapestre, ahol kőműves segédmunkás, kórházi betegszállító volt. 1966-ban jó barátja, Schaurek Ottmár a Füzesabonyi Kísérleti Gazdaság poroszlói ménesének felállító istállójaba hívja. Innen kerül Törökszentmiklósi Állami Gazdaság szenttamási ménes sportistállójához és a lovasidegenforgalmi ágazat vezetője lett. 1972-ben nyugdíjba megy, de rövid idő után - nyugdíját szüneteltetve - a Mezőkeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezet sportistállóját vezette. Itt dolgozott a legeredményesebben, s rövid idő alatt fiatal lovasok sorát képezte ki és indított el versenyzői pályájukra. Közben az Országos Lótenyésztési Felügyelőség által Parádon szervezett lovastanfolyam tanára is volt. A termelőszövetkezet sportistállójanak megszűnése után, nyugdíjasként, a Pegazus lóértékesítő gazdasági társulás alagi exportistállójában, majd magánlovasoknál dolgozott haláláig. A kétrészre szakadt lovas pályafutása alatt, mint versenyzőnek és mint tanárnak, kiemelkedő eredményeket nem sikerült elérnie. Szakmai tudását azonban mindenki elismerte, tudásához méltó megbízatást, feladatot a lovassport vezetőitől - talán szakmai féltékenység miatt - azonban nem kapott. Egykori növendékei, élete végéig rendszeresen felkeresték, beszámoltak tevékenységükről, további munkájukhoz kérték tanácsait, segítségét. A szakmai tudásának, nevelői munkásságának elismeréseként a MagyarLovas Szövetség 1995-ben a Széchenyi emlékérmet adományozta Szemere Csabának. Hamvait a Farkasréti Temetőben helyezték örök nyugalomra.

(Ernst József)