Sunday, March 05, 2006

Lovaglótanárok arcképcsarnoka 4

HAZSLINSZKY-KRULL GÉZA
ny. testőr alezredes, lovaglótanár, mesteredző Budapest, 1900. február 27. + Hága (Hollandia), 1981. február

Csendes, végtelenül udvarias, a legmagasabb szintek etikettjét is ösztönösen érző és tudó, finom modorú, megjelenésében, magatartásában és alkatában is a barokk kort idéző lovas volt Hazslinszky-Krull Géza huszártiszt, örkényi lovaglótanár, majd a budai várba költözött magyar spanyol lovasiskola, ké- sőbb pedig a lovas testőrség parancsnoka. Hazslinszky-Krull Géza az érettségi után került a Ludovika Akadémiára, ahol 1920-ban végzett. Még ugyan ez év október 1-jén kezdte el a csapatszol- gálatot a budapesti I. huszárezrednél. Három év után, 1923-ban, majd 1925- ben részt vett a féléves equitációkon, amelyeket kiváló eredménnyel fejezett be. 1926-tól a PIK hároméves lovastanárképző tanfolyamára, később, 1930- ban, egy évre a bécsi Spanyol Lovasiskolába vezényelték. Bécsből hazatérve, 1931-től az olimpiai lovas keret tagjaként, majd lovaglótanárként Örkény- táborban tartózkodott. 1933-tól kezdve, Hanthy László mellett közreműködött a spanyol iskolai kiképzésre Örkénybe beosztott lipicai mének idomításában. Ez a keret 1938. június 1-ig volt Örkénytáborban, amikor is a budai várba, a lovas testőrség állományába került át, parancsnoka pedig Hanthy László alezredes lett. 1940. július 1-jén, amikor Hanthy László a lovas testőrség pa- rancsnoka lett, a spanyol lovasiskola vezetésére Hazslinszky-Krull Gézát ne- vezték ki. Hazslinszky-Krull Géza a törzstiszti tanfolyamot 1941-ben végezte el. 1942. április ló-tól október 8-ig - miként minden testőrtisztet - frontszolgá- latra osztották be, ahonnan hazatérve, továbbra is a testőrségnél, a spanyol is- kola parancsnokaként teljesített szolgálatot. Alezredesi kinevezését 1942. ok- tóber 29-én kapta meg. 1943. december 1-én - Hanthy László testőrségtől való felváltásakor - a lovas testőrség parancsnokának nevezték ki. Itt szolgált 1944. október 15-ig. A német megszállás alatt közreműköciött Horthy Miklós és az illegalitásban levő gróf Bethlen István találkozóinak megszervezésében, biztosításában. A testőrség október 15-i fegyveres ellenállása után - amely- ben aktívan részt vett - egy hétig a nyilasok fogságában volt. Fogva tartása után, 1944. október 22-én a méneskari állományba helyezték át és Bábolna parancsnokának nevezték ki. Ez a kinevezés érthetővé válik, ha tudjuk, hogy egykori parancsnoka, Hanthy László ezredes, aki a testőrségtől való felváltá- sa után a lótenyésztési intézetek katonai felügyelőjének a helyettese lett, min- den bizonnyal így tudta az ellenállásban részt vett testőrtisztet a további kel- lemetlenségektől megmenteni. Később, 1945. március 1-től 29-ig Szilsárkány- ba vezényelték, mint a Lovaglótanárképző parancsnokát. 1945. április 1-jén orosz hadifogságba került és április 25-én Győrből vitték a Szovjetunióba, ahonnan csak 1948. június 29-én sikerült hazajutnia. 1948. július 1-j'én szol- gálatra jelentkezett, de személyére nem tartottak igényt, és 1948. december 1-jével nyugállományba helyezték az ellátási igény meghagyásával. 1950-ben tartalékos tisztként vették nyilvántartásba, de 1952-ben, Budapestről való ki- telepítésekor, lefokozták. Hazslinszky-Krull Géza a két háború közötti időszakban rendszeresen részt vett az országos lovasmérkőzések díjlovaglásain, azonban kiemelkedő versenyeredménye nem volt, s általában a díjlovaglás országos bajnoki rang- listájában a 4-5. helyeken szerepelt, s csak 1943-ban sikerült a második he- lyet megszereznie. A kitelepítés során Hortobágyra, Borsosra került, és itt, a Borsosi Állami Gazdaságban (a későbbi Borsosi kerület) sertésgondozóként dolgozott, azon- ban bekapcsolódott az ezekben az években Hortobágyon is éledező lovas- sportba, és részt vett a fiatalok oktatásában. A kitelepítések és az internálá- sok 1953. júliusában történt megszüntetése után, lovaglótanári állást kapott Mezőhegyesen, ahol a méntelep, valamint az állami gazdaság ezekben az években kapcsolódott be lovassportba. Ebben az időben az egykori testőrség több altisztje (pl. Magyar Imre, Kiss Imre stb.) dolgozott a méntelep állomá- nyában és vett részt a lovassportban. Hazslinszky-Krull Géza vezetésével a mezőhegyesi lovassport rövidesen az élmezőnybe keríilt. Itt dolgozott 1959. márc. 7-ig, amikor Hollandiába települt ki, ahova meghívást kapott a királyi udvar lovardájának vezetésére. Magyarország elhagyására nagyon nehezen határozta el magát, búcsúzásakor arra kérte barátait, hogy ne kísérjék ki a re- pülőtérre, mert akkor nem lesz ereje elutazni... A királyi udvarban munkásságát igen nagyra értékelték. Országos tekin- télyre tett szert, s udvari lovaglótanári munkája mellett tevékeny részt vállalt a Holland Lovas Szövetség életében, s mint a Szövetség országos szak- felügyelője, a holland díjlovaglás fejlesztésében. Ottani tartózkodás alatt szá- mos cikket írt. A Holland Lovas Szövetségnél betöltött állásából, ismételt ké- résére, 1971-ben ment nyugdíjba, de a királyi udvarnál betöltött lovagló- tanári állását haláláig megtartotta. Munkásságáért a holland Becsületrenddel tüntették ki, majd halála után, a holland lovassport fejlesztésében elért ered- ményeinek elismeréseként örökös vándordíjat alapítottak. Hazslinszky-Krull Géza a legismertebb magyar lovasok közé tartozott, hollandiai tevékenysé- ge során nemzetközi hírnevet szerzett magának és az örkényi lovaglótanár- képzőnek. Hágában helyezték örök nyugalomra. Budapesten, 1982. márciusában az Egyetemi templomban rekviemet tartottak emlékére.

(Ernst József)

1 Comments:

Anonymous Anonymous said...

olvassa el az egesz blog, nagyon jo

10:39 PM  

Post a Comment

<< Home

UV térkép