Tuesday, March 07, 2006

Lovaglótanárok arcképcsarnoka 12

VISY ISTVÁN ny. tüzér alezredes Baksa (Baranya m.), 1906. augusztus 1. - + Salzburg, 2000. március 6. Visy István, az egykori magyar válogatott keret lovasa, az 1936. évi berlini olimpián részt vett magyar military csapat tagja, a military 1937. évi magyar bajnoka, s egyike azoknak, akik az örkényi lovaglótanárképzőnek nemzetközi hírnevet és elismerést vívtak ki a világ lovasainak körében. Visy István Baksán (Baranya m.) született, 1906. augusztus 1-jén. Katonai középiskolába járt, majd tanulmányait a Ludovika Akadémián folytatta. 1928. augusztus 20-i tiszti avatását követően katonai szolgálatra a pécsi tüzérekhez került csapatszolgálatra. Itt nyílott alkalma arra, hogy kölcsönkapott lovakat felkészítsen, s versenyeken induljon. Eredményeinek köszönhetően 1931. szeptember 1-jével az örkényi Lovaglótanárképző Intézetbe vezényelték, s az első évfolyamon tanúsított előmenetele alapján a második évre is felvételt nyert. A tanfolyam elvégzése után - tehetségének köszönhetően -továbbra is a tanárképzőben maradt a válogatott keret tagjaként, majd pedig az 1934. év elején felállított olimpiai csapat ugróosztályába osztották be, s végul a military csapat tagjaként utazott az 1936. évi berlini olimpiára. Visy István a díjlovaglásban a legjobban szerepelt a magyar csapatban, azonban a terepen a balszerencse kísérte, lova, Legény, a cross szakaszban, a 3. és 4. ugrás között, sima gyepen megcsúszott és a lábát törte, és ezzel a csapat nagyon esélyes éremszerzési lehetőségét vesztettük el. Az olimpia után, továbbra is a válogatott keret tagjaként 1939. szeptember 30-ig maradt a tanárképzőben, majd október 1-jén csapatszolgálatra vezényelték. 1943. május 1-jén léptették elő őrnagynak. Alezredesi rangját 1993- ban kapta meg. Szolgált Cegléden, Komáromban, majd 1944 őszétől a magyarországi harctéri műveletekben vett részt. Sebesülten vitték Ausztriába, ahol 1945. május 8-án angol hadifogságba esett. Hadifogsága azonban szerencsés volt: a sors egy angol ezredessel hozta össze, aki már korábban is érdekelt volt a lovassportban. Neki köszönhette, hogy 1952-ig az angol megszálló csapatoknál lovaglótanárként dolgozhatott és nemcsak oktatta az angol tiszteket, hanem velük együtt rendszeresen szerepelt az ausztriai és olaszországi lovasmérkőzéseken. Ennek volt köszönhető, hogy egyaránt jól ismerték Olaszországban és Ausztriában. Az angol megszálló csapatok kivonulása után, 1952-ben Milánóba, majd 1955-ben Salzburgban hívták meg lovaglótanárnak. A római olimpia alkalmával mutatták be az USA Lovas Szövetségének elnökének, aki - ismerve már az örkényi iskolát végzett lovasokat - meghívta az amerikai olimpiai military csapat edzőjének. 1961-től 1975-ig volt az USA military csapatának vezetője. Működése igen eredményes volt: a legnagyobb siker a tokiói olimpián, az 1964-ben szerzett csapat ezüstérem volt, de számos nemzetközi versenyen, amerikai bajnokságon nyert aranyérmet a Visy István által vezetett csapat. Bármekkora sikerei is voltak, visszavágyott Európába és 1975-ben újra Salzburgban telepedett le, véglegesen. Rövid ideig dolgozott még, majd 1977-ben nyugdíjba vonult. A lovassporttal nem szűnt meg a kapcsolata később sem. Rendszeresen működött közre lovasmérkőzések bírói testületében, rövid kurzusokat tartott, s tanácsaival, tapasztalataival mindenkor készséggel állt a lovasok segítségére. Így került újra kapcsolatba a magyar lovasokkal is. Az 1980. évi moszkvai olimpiára való felkészülés alkalmával kérte a közreműködését Monspart Gábor, a magyar military csapat edzője. Szívesen állt rendelkezésünkre, s mint mondta, „... kötelességemnek tartom nemzetközi tapasztalataimat összefoglalva magyar lovasbajtársaimnak rendelkezésére bocsátani". Gondolatait Monspart Gábor jegyezte le és adta közre 1981-ben és 1982-ben a Lovassport és lótenyésztés című lapban. Biztosan lett volna még több mondanivalója is, de sajnos nem kerestük vele a kapcsolatot. Salzburgban, 2000. március 6-án, 93 éves korában hunyt el, és a salzburgi Aigen temetőben helyezték örök nyugalomba. (Ernst József)

1 Comments:

Blogger Várdi Visy Katalin said...

Tisztelt Benedek Gábor!
Örömmel olvastam e meleghangú cikket nagyapám bátyjáról. Olyan jó, hogy még van, aki emlékszik erre a különös, halkszavú emberre! Nagy bánatom, hogy gyermekei, akik nem beszélnek magyarul, soha nem tapasztalhatták meg, hogy édesapjuk milyen komoly elismerésnek örvend. Szeretném megkérdezni, hogy ez az irás elérhető-e németül esetleg angolul, hogy nekik is elküldhessem. Üdvözlettel: Várdi Visy Katalin

10:36 PM  

Post a Comment

<< Home

UV térkép