Lovak és lovasok
Friday, March 31, 2006
Sunday, March 26, 2006
Friday, March 24, 2006
Friday, March 17, 2006
Futószár - Némethy Bertalan -



A ló természete, a nevelés alapelvei







Friday, March 10, 2006
Thursday, March 09, 2006
Lovaglótanárok arcképcsarnoka 13




William Steinkraus Olimpiai bajnok, 1968 Az U.S.E.T. elnöke


Tuesday, March 07, 2006
Lovaglótanárok arcképcsarnoka 12
VISY ISTVÁN ny. tüzér alezredes Baksa (Baranya m.), 1906. augusztus 1. - + Salzburg, 2000. március 6.


Monday, March 06, 2006
Lovaglótanárok arcképcsarnoka 11
A harmincas évek végek felé, még fiatal lovas volt, amikor a Szent Györgycímű lapban egy rövidke tárcában megrajzolta a napégette, szikkadt alkatú,csak a lovaglással és a tanítványaival foglalkozó, önmagával és környezetével szemben szigorú fegyelmet követelő, aszkétikus, az eredményért és sikerért harcoló „lovaglótanár" portréját. Tóth Béla ezt a megrajzolt eszményképet igyekezett megvalósítani és megteremteni alkatában, és életmódjában. Egy kicsiny, Bihar megyei faluban, 1907. december 24-én született Szentpéterszegen, ahol édesapja református lelkész volt. Debrecenben járt középiskolába, s itt érettségizett 1927-ben, a református gimnáziumban. Az érettségi után a Ludovika Akadémiára került, ahol tüzér szakon végzett 1931-ben. Avatása utáni csapatszolgálatának második évében, 1932. október 1-én vezényelték Sopronba, ahol a féléves tüzér equitáción vett részt. A féléves tanfolyam kiváló eredménnyel való elvégzése után, 1933-tól 1935-ig az Örkénytáborba vezényelték, ahol a kétéves lovaglótanárképző tanfolyam növendéke volt. A tanfolyam befejezése után Komáromba helyezték, és mint fiatal tiszt,1935-től rendszeres résztvevője lett a military és ugró mérkőzéseknek. Lurkó nevű lovával 1936-ban indult először, s mindössze egy helyezést sikerük vele elérni, de a következő években már a legjobb lovak között szerepelt. Nemzetközi lovasmérkőzésen 1937-ben indult először, Berlinben, majd 1938-banés 1939-ben találkozunk nevével a külföldre kiutazott lovasok között. Az országos bajnokságokon is egyre jobban szerepelt, és a bajnoki rangsorban az első öt ugrólovas között találjuk nevét. Versenyeredményei alapján, 1937 őszétől kezdve az olimpiai lovaskeret tagjaként újra Örkénytáborba vezényelték, de 1939-ben, a háborús helyzet miatt, csapatszolgálatra Pécsre helyezték, a versenyzést azonban változatlanul folytatta. 1940. szeptember 1-én léptették elő századosnak. Kiváló lovas teljesítményei alapján 1941-től Ludovika Akadémián lovaglótanárként teljesített szolgálatot. A háboró alatt, hadműveleti területen való szolgálatra csak 1944. október 15-től osztották be. 1945. március 19-én egységével Ausztriába vonult viszsza, ahol május 13-án orosz hadifogságba került. Betegsége következtében rövid idő múlva, már augusztus 24-én haza engedték. 1945. szeptember 1-én székesfehérvári kiegészítő parancsnokságon jelentkezett szolgálatra. Tényleges állományba helyezték és 2. kerületi parancsnokság lóügyi előadója lett1945. október 1-től 1946. február l6-ig, amikor is elbocsátották a honvédségtől. A többi, egykori tiszthez hasonlóan, 1958-ban lefokozták. A honvédségtől való elbocsátása után előbb egy ipari üzemben dolgozot fűtőként, de rövidesen sikerült elhelyezkednie felvásárlóként a Lóértékesítő Szövetkezetnél. A szövetkezet dolgozójaként kapcsolódott be a Tattersallban folyó polgári lovaséletbe. Ebben az időszakban számos követség munkatársa kereste fel a tattersalli bérlovardát. Előbb a Szövetkezet által 1948-ban létrehozott, majd később a Lóértékesítő NV keretében működő bérlovardában dolgozott, de ugyanakkor az Tattersallban felállított öttusa istálló hivatalos edzője is volt. Részt vett az 1948. évi londoni olimpiára kiküldött öttusa csapat felkészítésében a tatai edzőtáborban, sőt a csapatot is elkísérteLondonba. Mint lovasedző ezzel egész életére elkötelezte magát az öttusasportág mellett. A galopp- és ügetőversenyzés államosítása után Lósport Nemzeti Vállalat, majd 1952-től a Lótenyésztési Igazgatóság állományában került, de változatlanul Tattersallban levő öttusaistállónak volt az edzője. A budapesti sportklubok öttusa szakosztályainak, az öttusa válogatott keret és az OTSH keretében működő Öttusa Szövetség (az ötvenes években Lovas és Öttusa Szövetség) meghatározó szakembere, az edzői tanács tagja volt. Minden nagy versenyre, olimpiára és Európa és világbajnokságra elkísérte a csapatot. Emellett, mint nemzetközileg elismert szakember, a Nemzetközi Öttusa Szövetség Technikai Bizottságának a munkájában 1967-től nyugdíjba vonulásáig részt vett és mindent elkövetett annak érdekében, hogy az öttusa sportágbana lovaglási követelményeket ne csökkentsék. Sajnos ezt nem sikerült elérnie, amit nagyon fájlalt. Tóth Béla igen nagy figyelmet szentelt a lovak kiképzésére, s igen sok ló az öttusaistállóból került a válogatott lovaskeret lovai közé (Higany, Dobos, Békés, Szertelen stb.). Szinte egyedülálló teljesítménye volt a Magyarországon megrendezett Öttusa Világbajnokság lovainak felkészítése 1954-ben. Erre a célra száz lovat biztosítottak, amiből a Földművelésügyi Minisztérium által a méntelepek állományából rendelkezésre bocsátott 87 tenyészmén is szerepelt. A keretet Örkénytáborban összpontosították. Mindössze két és félhónap állott rendelkezésre, hogy a fedeztetési állomásokról bevonult lovakat felkészítsék az öttusa lovas versenyszámának, 5 km hosszú terepen levő 28 természetes, 110 cm magas, 350 cm széles ugrásra, 500 m/sec iramra. A világbajnokságon szerepelt lovakkal kapcsolatban jegyezte meg Nemzetközi Öttusa Szövetség elnöke, hogy az öttusázók ilyen jól felkészített lovakon még nem ültek. Tóth Béla magas követelményeket támasztott az öttusázók lovaglási tudásával szemben. Fontosnak, sőt meghatározónak tartotta, hogy a öttusázóka lovaglásban, mint a versenysorozat első számában, jó eredményt érjenekel, mert a kezdeti siker meghatározóan hat a további számok teljesítésére. Egész nap a lovardában tartózkodott. Minden lovasára egyformán ügyelt a lóraülés pillanatából kezdve az istállóba vonulásig. Egyforma odaadással oktatta a kezdőket és a válogatott keret lovasait. Az öttusázók állandó résztvevői voltak a lovas bajnokságoknak, s soraikból jó néhányan véglegesen a lovassport legmagasabb színtű müvelői lettek. Működése alatt öttusázóink 3-3 olimpiai csapat és egyéni aranyat, továbbá 7 világbajnoki csapat és 7 egyéni első helyet szereztek, amiben nem kis szerepet játszottak a jó lovaglási eredmények. Az öttusasport terén kifejtett munkásságáért Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozatát kapta meg 1955-ben. Tóth Béla kritikai figyelemmel kísérte a lovassportban tevékenykedő edzőtársait. A mindenáron sikerre és az eredményre való törekvésből adódóan nem egyszer éles vita alakult ki a szakmai megbeszéléseken, szaksajtó oldalain. Ezek a vitacikkek szakirodalmunk legérdekesebb anyaga közé tartoznak. Az ambiciózus Tóth Béla rövidesen, 1958-tól kezdődően válogatott ugrókeret edzői feladatát is megkapta. Lovasaink az ő vezetése alatt 1959-ben Rómában (két első hely), 1960-ban Torinóban (Nemzetek Díja 3. hely) és Rotterdamban (Nemzetek Díja 2. hely) a világ legjobb lovasai ellen vették fela küzdelmet és olyan ellenfelei voltak a nemzetközi élmezőnynek, amellyel számolni kellett és joggal vártak tőlük olimpiai eredményt is. Tóth Béla 1975-ben ment nyugdíjba. Nyugdíjba vonulása után még kijárta Tattersallban levő öttusa istállóba, ahol rendszeresen lovagolt, 1980-1983.között pedig a Csepel SC öttusa edzője lett. Ezután sem az öttusában, sem a lovassportban nem vállalt aktív szerepet. Hirtelen halt meg 84 éves korában, 1991. december 14-én. A Farkasréti Temetőben helyezték örök nyugalomra.
(Ernst József)
Lovaglótanárok arcképcsarnoka 10
Önmagával és környezetével, ismerőseivel, barátaival és növendékeivel szemben egyaránt magas követelményeket támasztó, fegyelmet és lelkiismeretes munkát követelő, az eredményekkel mindig elégedetlen, örökösen zsörtölődő ember volt. Igényes volt lovaival szemben, mert mint mondotta, „kényelmes" lovon szeretett ülni, és ennek érdekében megtanulta, hogy lovát mennél rövidebb idő alatt elengedtesse. A családja a Felvidéken élt, azonban a trianoni szerződés után Budapestre költözött. Szemere Csaba a Lónyai utcai Református Gimnáziumban járt és itt érettségizett 1929-ben. A középiskola után jogi pályára készült, de családja anyagi helyzete miatt végül is a Ludovika Akadémiára jelentkezett, s tulajdonképpen itt került ló közelbe, itt kezdett el lovagolni, hasonlóan, mint a többi, egykori kiváló lovas és lovaglótanár. A Ludovika elvégzése után, a csapatszolgálatra beosztott tisztek equitációjan, 1936-37-ben Komáromban vett részt. Az equitációt Schaurek Ottmár vezette és itt alakult ki a kettejük életét végig kísérő, szoros baráti kapcsolat. Az equitációt „kiváló" minősítéssel végezte el, és ennek alapjan a Lovaglótanárképző Intézetbe vezényelték Örkénybe, ahol az első évi eredménye alapjan további egy évre maradt a tanfolyamon. A tanárképző elvégzése után kezdte el a versenyzést díjlovaglásban és ugratásban. Biztató eredményeket ért el, de versenyezői pályafutását a háború megakadályozta. Elismert lovaglási tudása alapján nevezték ki a Ludovika Akadémiára lovaglótanárnak. 1944 tavaszán Némethy Bertalannal együtt a bombázások elől Krampnitzba áthelyezett hannoveri lovasiskolába vezényelték. 1944 nyarán áthelyezését kéri csapatszolgálatra. Századával részt vesz a Duna-Tisza közi harcokban, majd Budapest védelmében szolgál. Tartsay Vilmoshoz fűződő közeli barátság révén kapcsolatban állott a Kis János altábornagy féle ellenállási csoporttal, azonban személye nem vált ismertté, és így a letartóztatást elkerülte. Sajátos véletlen során, csak a háború befejezése után, 1945 őszén került orosz hadifogságba, ahonnan két év múlva, 1947-ben sikerült hazatérnie. Schaurek Ottmár, aki ekkor még a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott, szerette volna, ha visszatér a hadseregbe. Szemere Csaba nem vállalta ezt, inkább a polgári életben keresett megélhetési lehetőséget. 1949-től egészen 1957. május 13-án történt letartóztatásáig, gépkocsivezetőként a svájci nagykövetségen dolgozott. 1957. november 8-án szabadult, de Budapest területéről kitiltották és tartózkodási helyként Nagyantét (Békés m.) jelölték ki. 1961 áprilisában tér vissza Budapestre, ahol kőműves segédmunkás, kórházi betegszállító volt. 1966-ban jó barátja, Schaurek Ottmár a Füzesabonyi Kísérleti Gazdaság poroszlói ménesének felállító istállójaba hívja. Innen kerül Törökszentmiklósi Állami Gazdaság szenttamási ménes sportistállójához és a lovasidegenforgalmi ágazat vezetője lett. 1972-ben nyugdíjba megy, de rövid idő után - nyugdíját szüneteltetve - a Mezőkeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezet sportistállóját vezette. Itt dolgozott a legeredményesebben, s rövid idő alatt fiatal lovasok sorát képezte ki és indított el versenyzői pályájukra. Közben az Országos Lótenyésztési Felügyelőség által Parádon szervezett lovastanfolyam tanára is volt. A termelőszövetkezet sportistállójanak megszűnése után, nyugdíjasként, a Pegazus lóértékesítő gazdasági társulás alagi exportistállójában, majd magánlovasoknál dolgozott haláláig. A kétrészre szakadt lovas pályafutása alatt, mint versenyzőnek és mint tanárnak, kiemelkedő eredményeket nem sikerült elérnie. Szakmai tudását azonban mindenki elismerte, tudásához méltó megbízatást, feladatot a lovassport vezetőitől - talán szakmai féltékenység miatt - azonban nem kapott. Egykori növendékei, élete végéig rendszeresen felkeresték, beszámoltak tevékenységükről, további munkájukhoz kérték tanácsait, segítségét. A szakmai tudásának, nevelői munkásságának elismeréseként a MagyarLovas Szövetség 1995-ben a Széchenyi emlékérmet adományozta Szemere Csabának. Hamvait a Farkasréti Temetőben helyezték örök nyugalomra.
(Ernst József)
Sunday, March 05, 2006
Lovaglótanárok arcképcsarnoka 9

PLATTHY JÓZSEF
ny. huszár
ezredes, lovaglótanár, mesteredző
Sokan meglepődnek a Platthy fózsef név
hallatán, hiszen viselője még az elsővilágháború idejéből, a pécsi hadapródiskolából hozta
magával a Platthy Zsiga becézést, amelyből később, a mindenki által tisztelt Platthy Zsiga bácsi
lett.
Lovaglótanárok arcképcsarnoka 8


Lovaglótanárok arcképcsarnoka 7


Lovaglótanárok arcképcsarnoka 6

Lovaglótanárok arcképcsarnoka 5

Lovaglótanárok arcképcsarnoka 4

(Ernst József)
Saturday, March 04, 2006
Lovaglótanárok arcképcsarnoka 3
Endrődy Ágoston az örkényi lovaglótanárok között első volt, akinek lovasai olimpia aranyérmet szereztek. Endrődy Ágostont az érettségi után, 1920-ban vették fel a négyéves Ludovika Akadémiára, ahol tüzérként végzett, 1924-ben. Csapatszolgálatát 1924.augusztus 20-tól kezdte el, 1926-ban és 1927-ben, hat-hat hónapos lovas továbbképző tanfolyamokon (equitációkon) vett részt. A lovaglásban mutatott kiváló eredmények alapján, 1928-ban került a Lovaglótanárképző hároméves tanfolyamára, amelyet még a budapesti Ferenc József Laktanyában kezdett el,a harmadik évet azonban már Örkénytáborban végezte. Lovaglótanári képesítését 1931-ben kapta meg. Továbbra is, egészen 1940-ig, mint az olimpiaicsapat tagja, majd lovaglótanárként, Örkénytáborban teljesített szolgálatot. Az equitációk és a lovaglótanárképző végzése alatt, 1926-1930 között a megyeri pályán rendszeres indulója volt az úrlovas gát- és akadályversenyeknek. Ebben az időben a concoursokon is indul, de győztesek között mégnem találkozunk nevével. Annál meglepőbb volt, hogy még a tanárképzőhallgatójaként, 1930 késő őszén Malanotti Lajossal és Schaurek Ottmárralegyütt vett részt a New-York-i és a torontói nemzetközi versenyeken. Örkénytáborban az olimpiai keretnek ugró- és díjlovas osztálya volt, ésaz akkori gyakorlat szerint a military csapatot e két osztályból állították kí. Endrődy Ágoston az ugróosztálynak volt tagja, de már 1933-tól kezdve elsősorban military lovasként jött számításba, ugyanakkor az ugrólovasok közöttis az élmezőnyben szerepelt. 1935-ben a military országos bajnoka, majd1936-ban az olimpiai military csapat tagjaként utazott Berlinbe. Az olimpiai militaryn Erdődy Ágoston Pandúr nevű lovával az 5. helyen végzett (ez második legjobb magyar lovas olimpiai eredmény). Az olimpiát követő évektőlkezdve az ugrókeretnek lett állandó, ún. „erős" tagja és a nemzetközi mérkőzések rendszeres résztvevője. A háború kitörése után, 1940. július 1-től csapatszolgálatra vezényeltéka tábori tüzérséghez. 1942. szeptember 29-én őrnagynak, 1944. július 1-énpedig alezredesnek léptették elő. Tábori tüzérosztályával viszont csak1944—1945-ben, a dunántúli és a muravidéki harcokban vett részt. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy embereit ne tegye ki fölösleges kockázatoknak és így egységét „földről származó" veszteség nélkül sikerült megmentenie. Osztálya Ausztriában, a Deutschlandsberg melletti Rettenbach nevű he-lyiségben, 1945. május 11-én adta meg magát a szovjet csapatoknak. Május12-én hadifogolyként a Szovjetunióba vitték, ahol Rosztovban, Szuhumibanvolt fogolytáborban. Rosztovban gépgyárban dolgozott, de megbetegedése miatt (jobb kezén ideggyulladás) a későbbiekben fizikai munkát nem végzett. 1948. november 3-án érkezett haza és november 6-án jelentkezett a honvédségnél. Szolgálatára nem tartottak igényt és a rendelkezési állományból 1949. július 19-én elbocsátották, végigény nélkül. Rövidesen illegálisan nyugatrament (1951. június 13-án keltezett behívóparancsot nem tudták kézbesíteni, mert már nem tartózkodott Magyarországon) és Angliába került, ahol mint lovaglótanár kezdte el működését és az angol military csapat edzője lett. Azangol csapat 1956-ban a Stockholmban tartott lovas olimpián megszerezte csapat aranyérmet. Az olimpiai mérkőzések után, mint megemlékezett róla, az angliai Badmintonban fogott hozzá, hogy régen dédelgetett tervét, lovaglásról szóló könyvét megírja. A gondolat már megszületett Örkényben, és ennek jegyében két kiváló tanulmány jelent meg a Szent Györgyben. A könyv első vázlatai - mint írta könyve Bevezetésében -hadifogolytáborban fogalmazódtak meg, míg végső formáját Angliában nyerte el, ahol 1959-ben látott napvilágot Gíve Your Horse a Chance címen. Nyugodtan állíthatjuk, hogy Endrődy Ágoston könyve a nemzetközi lovasszakirodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása, amely méltóképpen reprezentálja az egykori „örkényi iskola" szemléletét és gyakorlatát. Angliai működése után Svájcban telepedett le, és Zürichben, egy szállodai szobában élt.
(Ernst József)
Lovaglótanárok arcképcsarnoka 2
DR. KÓSA-REZNEK JENŐ
ny. tüzér ezredes, lovaglótanár, mesteredző Kézdivásárhely, 1898. február 12. - Budapest, 1965. október 10.


